Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


beszélgetés André Haynal pszichiáterprofesszorral

 
A hazug biztonsag ­– Egyenlítő-beszélgetés André Haynal pszichiáterprofesszorral a fanatizmusról

A „norvég mészáros”, Anders Behring Breivik tette és most kezdődött pere mindenütt felborzolta a kedélyeket. Dermesztő megszállottsága, fanatizmusa és megingathatatlansága nemcsak elképeszti a világ közvéleményét, de fanatikusok sorának emlékét idézi fel legtöbbünkben. Csakhogy a fanatikusok többnyire nem monomániások, a kirívó példák mellett óriási veszélyt jelenthetnek a fanatizált tömegek is. Egy társadalom válsághelyzete vagy katasztrofális állapota minden egyént arra ösztönöz, hogy kiutat, kapaszkodót keressen a kilátástalannak tűnő saját helyzetből. Csakhogy e kiútkeresésben nem ritkán szélsőséges vagy fanatikus eszmék, közösségek kínálnak – bár talmi, mégis igaznak hazudott – biztonságot. André Haynal pszichiáterprofesszor fanatizmusról írt könyve megjelenésekor nagy sajtóvisszhangot keltett Európa-szerte – többek között a tekintélyes Le Monde címlapján. A genfi egyetem magyar származású tanárát arról kérdeztük, mi lehet az oka annak, hogy minden ideológia, amely csodás jövőt ígér, a fanatizmus, a fundamentalizmus, a fasizmus és hasonlók lehetséges táptalajává válhat.

Egyenlítő: Mennyire tekinthetjük huszadik századi jelenségnek a fanatizmust? Mivel a fanatikus ember – ha jól gondolom, – nem attól fanatikus, hogy parancsra öl, hanem attól, hogy mély meggyőződésből cselekszik, feltételezem, a lélektani kutatások egyik fő területe lehet annak kiderítése, mely okok vezethetnek a fanatizmus kialakulásához.

André Haynal: Ha nem is kifejezetten huszadik századi jelenség, nagyon sok fájdalmat és kárt okozott a világ elmúlt századában is, befolyásolva az időszak szinte teljes történelmét, nemcsak globális szinten, de a leghétköznapibb dolgokban is. A fanatizmus legváltozatosabb, legelképesztőbb jelenségei – így például a nacionalizmus, a sovinizmus, a vallási fundamentalizmus és sok egyéb megnyilvánulás forma – egyfolytában köztünk élnek, újra és újra fellángolnak, nemcsak a közéletben, de köznapi szinten is. Hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején Freud és a pszichoanalízis többi úttörője próbálta megérteni a viktoriánus korszak kríziseit, most a mi generációnkon a sor, hogy felszínre hozzuk és megértessük azokat a problémákat és zavarokat, amelyek befészkelték magukat mai civilizációnkba. Ha a saját területemről beszélek, elmondhatom, hogy a fanatizmus lélektanát – pszichoanalitikus szemléletmódban – érthetővé tehetjük, méghozzá olyan jelenségként, amelyet különböző elemek összjátéka okoz. Ezeket az elemeket egyszerre jellemzik a szélsőséges illetve karikatúraszerű vonások, melyek gátolják a stabil egyensúly kialakulását. Így vezetnek az extrém személyiségi vonások, valamint a gazdasági és szociális tényezők nyomása alatt gyakran robbanásszerű cselekvésekhez. Sajnos semmi kétség, hogy az elmúlt 20. század bővelkedett a fanatizmus jelenségében. Szomorú igazságot mondott Arthur Koestler, amikor megjegyezte: „A mi évszázadunk a hitlerizmust, a sztálinizmust és a maoizmust hozta létre, míg például a Krisztus előtti 6. században a taoizmus, a konfucianizmus és a buddhizmus virágzott ki”. Haldane szerint a fanatizmus a mi kultúránkban az időszámítás előtt 3000–1400 között jelent meg először. Azon igényük okán, hogy az egyetlen létező igazság birtokában vannak, úgy tűnik, hogy az úgynevezett profetikus – a zsidó, a keresztény és a muszlim – vallások inkább kedveznek a fanatizmus kialakulásának. Ezzel szemben a buddhizmus sokkal nagyobb teret ad a kétkedésnek az emberi lét alapvető kérdéseit illetően.

Egyenlítő: Azt tudjuk, hogy a szó jelentése elvakultságot, vakbuzgóságot jelent, egyoldalú elfogultságot mások meggyőződésével szemben. De ennél bővebben mi mindent jelent a fanatizmus, mi jellemzi?

André Haynal: A fanatizmus olyan intellektuális rendszeren nyugszik, mely azt állítja magáról – legyen az egy istenség vagy más, „megkérdőjelezhetetlen” tekintély, például a modern tudomány nevében –, hogy az egyetlen igazság birtokában van: „ez így van, mert tudományosan bizonyított” vagy „ez így van, mert a mi tudásunk közvetlenül Istentől ihletett”. Az ilyesfajta állítások narcisztikus fölényességen és látszólag hatalmas magabiztosságon alapulnak: „nálunk van az igazság.” Ehhez a beállítottsághoz mindenképpen fel kell áldozni az intellektust, mint a credo quia absurdum est (hiszem, mert képtelenség) kifejezésben, mely állítólag Tertullianus egyházatyától származik. Más szavakkal: a kétség minden lehetőségét, a realitás bármiféle elemzését elvetjük. Ebből világosan látszik az is, hogy mekkora veszteséget jelent a fanatizmus az egyén vagy a társadalom számára.

Egyenlítő: Mi táplálja a fanatizmust, és mi jelentheti a végét?

André Haynal: Mint mondtam, egy fanatikus társadalomban már nem elemzik a valóságot. A fanatizmus a rajta alapuló „birodalom” hanyatlásáig megmarad, míg ez a birodalom egy háborúval vagy a gazdaság összeomlásával el nem bukik: ahogy Hitler vagy Sztálin birodalma vagy például Szerbia esetében. Miként annál az elképesztő népirtásnál, amikor a kambodzsaiak milliót mészárolták le a vörös khmerek osztagai egy misztikus „tabula rasa” nevében, egy csalóka utópia létrehozásáért. Miként a guayanai dzsungelben Jim Jones tiszteletes több mint 900 követőjének máig megmagyarázhatatlan tömeges öngyilkossága esetében. Ahogy Khomeini ajatollah véres iszlamista forradalmában, mely a zenét és a vegyes fürdőket kiátkozta, és elrendelte a homoszexuálisok agyonlövését. Vagy a francia forradalom túlkapásaiban, amikor Lyont le akarták rombolni azon egyszerű oknál fogva, hogy nem volt „eléggé” jakobinus. Mindezek a példák a pusztító hajlam elsöprő erejéről és veszélyéről tanúskodnak, ami akkor jelentkezik, ha a problémákat érzelmileg rövidre zárjuk ahelyett, hogy elemeznénk, és racionális eszközökkel próbálnánk megoldani őket.

André Haynal Budapesten született 1930-ban. Alap és középfokú tanulmányait is itt végezte. Eredetileg filozófiával akart foglalkozni, mert pszichológiával egyre kevésbé lehetett akkoriban, „ideológiai” megindokolással: „ilyen tudomány nincs is”. A ciszterci rend Szent Imre Gimnáziumában letett érettségi után az orvosi egyetemre jelentkezett, utolsó vizsgáit már az emigrációban tette le; három évet újra végezve a zürichi egyetemen, végül 1959-ben lett orvos. 1956-ban a forradalom alatt beválasztották az egyetemi forradalmi bizottságba, e minőségében a kilőtt belső klinikatelepről szállította társaival a betegeket a budai Honvéd Kórházba. Később emiatt, az érzékelhetően közelgő számonkérés és megtorlás elől menekülve hagyta el az országot. A pszichológia továbbra is érdekelte, mert úgy tartja, az ideggyógyászat az a terület, ahol több tudomány találkozik, a biológia és a pszichológia összefolyik, s számára mind a kettő nagyon izgalmas kutatási terület. A szakorvosi képesítését még Zürichben szerezte meg, ezután 1966-ban a Genfi Pszichiátriai Intézetben kezdett dolgozni, ahol 1971-ben magántanár, majd 1976-ban professzor lett, később az intézet igazgatójának nevezték ki. Innen vonult 1995-ben nyugalomba. Közben két évet töltött – 1980-ban és 1988-ban – meghívott tanárként Kaliforniában
a stanfordi egyetemen. Szűkebb értelemben vett szakterülete a pszichoszomatikus betegségek és a depresszió. Számos cikket és tizenkét szakkönyvet írt, amelyek angolul, franciául, németül (egyesek olaszul és portugálul) is megjelentek. A magyar pszichoanalízis történetéről is írt egy könyvet, mely Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Németországban is megjelent. Ennek első kötete magyarul is kapható: „Viták a pszichoanalízisben. Freud–Ferenczi–Bálint” (A második kötet címe „Párbeszéd vagy párviadal”.)

Egyenlítő:  Ez tehát az oka a fanatizmusnak?

André Haynal: Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, már csak azért sem, mert olyan jelenségről van szó, amely különböző szektorokban gyökerezik. Ahogy az elején mondtuk, különösen a 20. század vált a fanatizmus évszázadává, az összes szörnyűségével, a politikai totalitarizmus borzalmaival, a különböző szektáival és a felelevenített vagy újrateremtett nacionalizmusával. Itt egyrészt a vallási és intézményi, például állami erőkkel, másrészt ezek civil társadalommal való kölcsönhatásával találkozunk, ahol azonban a civil gondolkodás szerencsés módon gyakran hű marad a generációkon át továbbadott fanatizmusellenes eszméhez – még ha ez nem is mindig és nem minden környezetben igaz sajnos… A fanatizmusra való hajlam annál nagyobb, minél nagyobb a bizonytalanság, és minél bizonytalanabbak és körülírhatatlanabbak a tények. A barátság és a védettség érzésének elégtelensége fanatikus hangulatba csap át – ehhez járul a propaganda és a térítés. Egy további ösztönzés, mely fanatikus megmozdulásokra sarkall, az az, hogy az egyén együtt lehet másokkal, akik hozzá hasonlóak, olyan rendkívüli szolidaritásban, amilyet más körülmények között aligha érne el. Az ilyen felindultság nemcsak kísértés, nemcsak hatékony megoldásként kínálkozik egy gazdasági és szociális válságban, hanem hozzájárul egy elit csoporthoz tartozás érzéséhez.

Egyenlítő: Fanatizmus és a rasszizmus mennyire van szoros kapcsolatban? Van-e okozati összefüggés a kettő között?

André Haynal: A saját fajtája felsőbbségében hívők könnyen csapnak át a fanatizmusba, elég, ha a „nemzeti szocializmus”-ra gondolunk.

Egyenlítő:  Van általánosnak nevezhető táptalaja a fanatizmusnak?

André Haynal: Az egyéni pszichológiai, illetve a szociális és szocioökonómiai feltételek között, melyek a fanatizmus kialakulásának alapját képezik, kölcsönhatás áll fenn. Nem lenne indokolt a fanatizmus kialakulását csak az egyik vagy másik tényezőre redukálni, hiszen a pszichológiai, történelmi és a szociális tényezők együttesen hatnak. Az első kérdés, mely felmerül, azzal kapcsolatos, hogy miért alakul ki az egyénekben olyan belső beállítottság, amelyet prefanatikusnak nevezhetnénk, és amely azután bizonyos történelmi és szocioökonómiai összefüggésben fanatizmussá válik. Mindannyian találkoztunk már fanatikusokkal, és mindannyian feltettük azt a kérdést, hogyan képes az egyén ennyire szélsőséges felfogást magáévá tenni. A nácizmus és kiszolgálóinak vizsgálatai – például Hannah Arendt kutatásai – azt mutatják, hogy legtöbbször az átlagemberek azok, akik aztán a fanatikus célok buzgó végrehajtóivá, úgyszólván gyalogságává váltak. Az illúziónak, hogy megtaláljuk a kulcsot, mely minden ajtót kinyit, egy misztikus, túlfűtött rajongás lehet a következménye. Az ilyen rajongást „narcisztikusnak” nevezzük, mert lehetővé teszi az egyénnek, hogy kiválasztottnak, jóval „felsőbbrendű” embernek lássa magát. Az a tudat, hogy az ember az „igazság birtokában van”, még ha az egy egyszerűsített áligazság is – ami a többieknek, úgy látszik, nincs meg –, a fölényesség érzését kelti. Ez a hozzáállás minden ellentmondást félresöpör. A fanatikus vallások esetében ezt az „intellektus áldozatának” (sacrificum intellectus) nevezik, de a politikai ideológiák, mint például a marxizmus bizonyos változatai (sztálinizmus, polpotizmus) is elvethetik a realitás vizsgálatának szükségességét eme hitrendszer javára. Milyen gyakran előfordult, hogy egy empirikus tudományt lecseréltek egy tekintélyen alapuló eljárásra akár az egyházban (Galilei), akár a politikában (a genetika vagy a pszichológia a Szovjetunióban)! De más eszmék is – például a privatizáció, mint abszolút szükségesség gondolata – érzelmileg ideológiai csodaszerré nőhetik ki magukat. A messianizmus, az eszkatologizmus és az utópizmus mind ennek a beállítottságnak a szüleményei. A messianizmus a messiás közelgő eljövetelének hitéből indul ki: ő majd képes lesz megváltoztatni az egész világot. Esetleg a világvégét (eszkatologizmus) vagy a megígért ezer évet (millenarizmus) várjuk. Létrejött a tökéletes királyság szekuláris változatának tradíciója, az utópizmus is. Erről a birodalomról álmodozott már Ágoston is a 6. században, Thomas More pedig más formában újra felelevenítette, és a görög ouk topos, azaz „nem-hely”, egy „nem létező hely” nevet adta neki. Ilyen utópizmus hajtja a fanatikus muszlimot, aki azt hiszi, hogy öngyilkos merényletével a mennybe jut. A sztálinisták vagy a hitleristák is úgy vélték, hogy húszmillió embert feláldozva eljutnak ahhoz a tökéletes társadalomhoz, amilyet Marx és Lenin vagy a Harmadik Birodalom fanatikusai ígértek. Mindezeknél az elgondolásoknál a közös az, hogy a fanatizmus mind az egyén boldogságát, mind pedig az összes emberi kapcsolat lényeges, sőt alapvető javulását ígéri.

Egyenlítő: Meddig hihet valaki ezekben az ígéretekben?

André Haynal: A fanatikus ember egy bizonyos időponttól, a „heuréka”, az igazság felfedezésének pillanatától kezdve egy ideig boldog – ez az a boldogság, mely motiválja fanatizmusát, és meg is tartja egy időre a fanatizmus állapotában. Pontosan addig boldog, amíg megmarad a fanatizmus rendszerében. Amint kétségei támadnak, vagy a korábbi szocializációja okán, esetleg valamifajta a „deprogramozás” hatására rossz lesz a lelkiismerete, máris megbomlik az egyensúly, melyen a boldogsága alapult. Mivel a fanatikus tartalom töltötte ki az életét, az elvesztésekor hatalmas űrt érez. Ennek szépirodalmi példái a szovjet rendszer tökéletlensége miatt csalódott ex-kommunista írók, például Arthur Koestler, Ignazio Silone vagy André Gide.

Egyenlítő: Kizökkenthető-e valaki a fanatizmusából, eltéríthető-e ezektől a gondolatoktól, „vágyaktól”?

André Haynal: Bizonyára – ha az illető is szeretne kijönni a fanatizmus állapotából, mert már nem szeret benne lenni, mint például a szektákat elhagyók.

Egyenlítő: A fanatizmus kialakulása függ a vérmérséklettől vagy esetleg a szellemi kapacitástól?

André Haynal: Hangsúlyozom, a fanatikus embert nem kell feltétlenül habzó szájúnak elképzelni, aki késsel a kezében artikulálatlan hangokat présel ki a fogai közül – Hitler módjára –, még ha valóban voltak és vannak ilyenek is. A „száraz” fanatikus ember olyasvalaki, akinek jéghideg a tekintete, látszólag teljesen érzéketlen, mint az az auschwitzi SS-tiszt, aki az általa legyilkolt emberek koponyáját a hálószobája díszítéséhez gyűjtötte. A szenvedélynek nem feltétlenül kell külsőleg megjelennie. A fanatikusok a felszínen teljesen alkalmazkodhatnak például az amerikai vagy a brit életmódhoz és kultúrához, miközben az a vágy élteti őket, hogy a következő öngyilkos merényletnél (valamilyen kamikaze akcióban) a „jó ügyért” feláldozzák magukat.

Egyenlítő: Épp ez a mély hit táplálja a fanatikusban azt a titkos tudást, mely miatt végtelenül nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnik, és feltűnés nélkül belesimul a környezetébe? Annak a titkos tudása, hogy az élete dicső véget fog érni azzal, hogy a szent célért áldozza fel magát, s boldog, mert ez számára a legnagyobb kegy, amit valaki kaphat? Hogyan jut el egy ember eddig? Hogyan válik, válhat valaki fanatikussá a politika vagy például a szekták esetében?

André Haynal: Itt először a primer fanatikust, az „induktort”, a szerzőt és alapítót kell figyelembe venni. ő a fanatikus rendszer megteremtője, egy új egyház megalapítója – vagy egy létező egyház megreformálója –, egy új ígéretekkel kecsegtető politikai rendszer létrehozója. Az igazságra hivatkozik, származzon az akár isteni kinyilatkoztatásból vagy valami kétes tudományból – ami persze mindkét esetben kizár a fanatikusnál minden lehetséges kétséget. S még ha nem is az induktor, az ős-fanatikus találta ki a fanatikus elméletet, ő maga testesíti meg viselkedésével, gesztusaival, karizmájával. A legtöbbször pedig a végsőkig megtestesíti, bármiféle kétség nélkül, míg be nem teljesül a sorsa öngyilkossággal, mint Hitler, gyilkossággal, mint Berija esetében, vagy kollektív öngyilkossággal, miként egynémely szektában. Az előítéletek táplálják azt a tendenciát, hogy az egyén vagy a társadalom megjelenési formáit pusztán egy bizonyos pontból, egyoldalúan szemléljük. Ilyenkor kioltunk minden olyan jelenséget, amely nem illik elképzeléseink közé. A híresztelések csak felerősítik ennek az előítéletnek a szociális visszhangját, és hozzájárulnak ahhoz, hogy el is terjedjen. Vagyis minél több a levegőben a gyanús momentum, a zavaros dolog, a botrányszag – bár megalapozottság soha nincs –, annál jobban izgatja az emberek fantáziáját, hogy aztán az agyrémek, a hisztériák csak tovább szítsák az előítéleteket. Ami a fanatikus rendszer képét teljessé teszi – az a bűnbakok megteremtése: „mindenről valaki más tehet”; „az ő hibája”; „mi ártatlanok vagyunk”. A fanatizmus az egyént egy leegyszerűsített világba helyezi vissza, vagyis lefokozza. Világában az élet sok-sok problémája látszólag hamar megoldódik. Érthető, hogy mindannyian magunkban hordozzuk ezt a fajta vágyat, mellyel bizonyos vallásformák bizton számolnak is. T. S. Eliot találóan mondta, hogy „az emberi faj nem visel el túl sok realitást”. Az eddigiekből az is kiderül, hogy nem maga a vallás vagy maga a szocialista vagy nacionalista gondolkodás a fanatikus. Következtetésünk az, hogy minden típusú ideológia, amely csodás jövőt ígér, így a fundamentalizmus, a fasizmus stb. lehetséges táptalajává válhat. Nem lehet nem elgondolkodni ezeken a példákon.

Egyenlítő: Kiknek jó a fanatizmus?

André Haynal: A fanatizmus egyfajta kísértést jelent, melynek gyakorlatilag mindenki és mindenkor áldozatul eshet – feltéve, hogy a körülmények alkalmasak. Egy társadalom válsághelyzete vagy katasztrofális állapota a gazdasági és politikai nehézségekkel minden egyént arra ösztönöz, hogy kiutat keressen (ezen a világon vagy odaát). A különböző ideológiák – a mi civilizációnkban a vallás, a nacionalizmus és a szociálutópiák – arra törekszenek, hogy a maguk oldalára állítsák azokat, akik gyors és úgymond hatékony megoldásra vágynak. Hogy ez sokszor olyan megoldás, amit még senki sem próbált ki, hogy ennek a megoldásnak ára van, mégpedig emberéletek – természetesen csak a másoké –, az lehet, hogy szörnyű, de egy rezignált közegben könnyen elfogadottá válik. Érzéketlenné válhatunk iránta, egyszerűen nem gondolunk rá. Pontosan ez történt a „zsidókérdés” „végső megoldásánál”; senki sem akart tudni semmiről, legkevésbé a fanatikus nácik. Az egyén kognitív orientációja nemcsak a babona kifejlődését vagy a gondolatok mindenhatóságában való nevetséges hitet képes alkalmazni, hanem a tagadását és elfojtását mindannak, ami veszélyeztethetné az „igaz hitet”.

Egyenlítő: Van-e esély védekezni ellene? Elkerülhető?

André Haynal: A második világháború utáni Németország példája mutatja, hogy türelemmel és kitartással lehet csökkenteni – ha nem is eltüntetni – a fanatizmus burjánzását.

 

Cikkek

A hazug biztonság ­- beszélgetés André Haynal pszichiáterprofesszorral

2016.01.28

A hazug biztonság ­– Egyenlítő

-beszélgetés André Haynal pszichiáterprofesszorral

a fanatizmusról